Beköszöntő

A Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK) a Holnap Háza létrehozása után, 2008-ban ismét innovatív kezdeményezéssel állt elő a fogyatékos emberek számára nyújtott állami szolgáltatások terén. A „Guruló” fantázianevű kiemelt projekt nemzetközi példákat követve országos szervízhálózatot hoz létre annak érdekében, hogy a mozgássérült emberek elérhető közelségben kaphassanak segítséget kerekesszékük, sporteszközük megfelelő használatához, szükség szerinti adaptációjához és javításához. A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében 2008 és 2011 között megvalósuló fejlesztés eredményeként valamennyi régióban egy-egy eszközfejlesztő műhely jön létre, ahol egészségügyi és műszaki szakemberek állnak a mozgássérült emberek rendelkezésére. A kiemelt projekt jelentőségét emeli még az a kiváló és elhivatott munkatársakból álló gárda is, amely a MEREK székhelyén a tevékenységek szellemi bázisát megteremti és folyamatosan fejleszti egy komplex tanulási folyamat során.
Számomra nagy megtiszteltetést és egyben kihívást jelentett e jelentős fejlesztésbe bekapcsolódni és annak részesévé válni. Korábbi feladataim hozzásegítettek ahhoz, hogy az ESZA-típusú programok megvalósulását a pályázatkezelői-intézményi oldalról alaposan megismerjem. A Guruló projektben való részvételem elsődleges indítéka éppen ezért az, hogy közvetlenül is bekapcsolódhassam egy humán fejlesztési projektbe, azaz olyan helyen és olyan területen tevékenykedjem, ahol az érintettekhez legközelebb kerülhetek az uniós programok végrehajtásában. A sikeres projektmegvalósítás közös célja mellett személyes célom az, hogy a fejlesztésben részt vevő és a célcsoporthoz tartozó emberektől sokat tanuljak az együttes munka során.
Bartal Attila
Projektvezető
Kogon Mihály beköszöntője
Szeretettel köszöntöm a látogatókat a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK), Gurulo projektje megújult honlapján. Projektünk az Európai Unió és a Magyar Kormány kiemelt, egyedi támogatásával valósul meg, ezért fontosnak tartjuk, hogy arról a társadalom egésze is értesüljön.
A fogyatékos emberek esélyegyenlőségéért folytatott küzdelmünkben nagy előrelépést jelent a projekt. Ahhoz, hogy a fogyatékos emberek a társadalom elismert, aktív tagjaiként normálisan tudjanak élni, megfelelő szolgáltatásokra van szükségük. Sajnos ezen szolgáltatások köre Magyarországon még nem teljesen kiépült, sőt, számos szolgáltatás egyenesen hiányzik. A MEREK által kezdeményezett és elindított projekt épp egy ilyen hiánypótló szolgáltatás megteremtését tűzi ki célul. A projekt sikeres megvalósulásával a mozgássérült emberek számára elérhetővé válnak majd azon életvitelt segítő eszközök, amelyek hozzájárulnak az integrált, a társadalomban aktív részvételt jelentő életforma megvalósulásához. Közös munkánk sikerének záloga a MEREK felkészült szakmai csapata és a projektet megvalósító team elhivatott, jó munkája.
Kogon Mihály
MEREK igazgató, a projekt szakmai vezetője

