Szociális szolgáltatások fejlesztése támogató technológiai eszközök biztosításával
a házi gondozás területén (TIOP-3.3.2-12/1-2013-0001)

English verrsion

Gyengénlátóknak  

Guruló.hu

Budapest

A Budapesten álló épület volt a legelső segéd és sporteszköz műhely, amely már a TÁMOP program beindulása előtt üzemelt. A jelenleg is futó programnak a kezdő lökést a 2005-ben indult Phare ACCESS 2003 program jelentette, amelynek keretében elindult az FNO alkalmazása, valamint a műhely felszerelésének modernizálása is.

2010 nyarán 29 375 000 Ft-ból alakították át a 154,53 m2 alapú műhelyt. Újonnan került kialakításra a vizsgáló helyiség és a raktár. A 2010. július 1-én átadott műhelyben szintén megváltozott munkaképességű műszerészek dolgoznak a mozgásterapeuta és orvos mellett.

A sajtó képviselői nem csak az új műhelyre, hanem Bojtos Istvánra is kíváncsiak voltak, aki lába elvesztése után kerékpárral járja körbe az országot. Célja, hogy az önkormányzatok figyelmét felhívja az akadálymentes környezet fontosságára.

Az átadóünnepséget megelőzően az Intézmény nappali központja biztosított helyet a három előadásból álló szakmai délutánnak, amelyet Kovács Gábor projektvezető moderált.

A program szakmai vezetője, Kogon Mihály a fogyatékos embereket érintő jogi szabályozás változásáról és az ENSZ egyezmény fontosságáról tartott előadást.

A projekt ortopéd orvosa, Dr. Besze Tibor a funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozásának (FNO) mozgássérült emberekre történő adaptálásáról szóló előadása bemutatta a 2005-ben indult szakmai munka fontosabb állomásait és a jelenlegi alkalmazási területeket. Az FNO a TÁMOP programban a mozgássérült emberek felmérésekhez használt módszer, amely segítséget jelent a különböző szükségletek megállapításában.

A TÁMOP program másik nagy fejlesztése az MFlex nyomópárna használata a segédeszközök adaptálásánál és fejlesztésénél. Dr. Szabó Gyula forgalmazási szakértő és ergonómus a helyes üléspozíció kiválasztásáról és fontosságáról tartott előadása egy újabb szempontból indokolta meg a program létjogosultságát.

A szakmai előadások után a műhelyátadón több mint 70 ember tapsolt, amikor Bernáth Ildikó, a fogyatékosságügyi miniszteri biztos asszony átvágta Kogon Mihály MEREK igazgatóval (TÁMOP program szakmai vezető) közösen a szalagot.